HG9RUE internet link

Hosszú várakozás után felkerült a DMR hálózatba a Kis-kőháti DMR átjátszó is.

Mindez azért tartott ilyen sokáig, mert ígéretet kaptunk a Magyar Telekomtól, hogy tudnak támogatni minket ezen a telephelyen internet kapcsolattal. Sajnos az ígéret csak ígéret maradt, ahogy telt az idő, úgy került egyre távolabb a megvalósulás időpontja.

Valamilyen más megoldást kellett kitalálnunk. Mivel a közelben nem volt olyan Wlan szolgáltató akinek rálátása és szabad kapacitása is lett volna, ezért élve HA6SMF Feri felajánlásával építettünk egy linket Füzesabony és Kis-kőhát között.

A link elég nehezen jött össze, úgy tűnik, hogy az összes számítás ellenére, a füzesabonyi oldalon mégsem teljesen tiszta a rálátás Kis-kőhátra. Ennek megfelelően a tervezettnél kisebb a bejövő jelszint. Ez jelenleg nem okoz gondot, teljesen stabil a link, megvan a tervezett sávszélesség, csomagvesztés nélkül működik. Viszont az időjárás tartaléka nem elegendő. Nagyobb esőben, havazásban így megszakadhat a link. Ezért Feri HA6SMF vállalta, hogy megmagasítja az árbocot amin az antenna van..

Akik részt vettek ebben az akcióban: HG9AR Andris, HA9MJ Jani, HA5CJN Iván, HA6SMF Feri, HA3KZ Zoli

Amint a képek beérkeznek 9MJ-től, akkor publikálni fogjuk őket.

 

Vélemény, hozzászólás?